Molnár Anikó
Molnár Anikó

Baukó Éva után Molnár Anikó is azt állítja, hogy zaklatta Havas Henrik. Az egykori Nagy Ő elmondta, hogy egy alkalommal vibrátort ajándékozott neki a Tanár Úr. 

Baukó Éva után újabb ismert ember állítja, hogy zaklatta őt Havas Henrik. Molnár Anikó a TV-nek adott exkluzív interjút, melyben részletesen elmondta, hogy mi történt közte és Havas Henrik között. Molnár Anikó szerint Havas sokszor hozta őt kellemetlen helyzetbe: az ölébe tette Anikó kezét, búcsúzkodáskor pedig szájon csókolta.

Molnár Anikó
Molnár Anikó

„Az ikszedik találkozáskor pedig

nem egy rózsacsokrot kaptam tőle ajándékba, hanem egy vibrátort.

Igazából annyira szánalmasnak találom ezt, egyszerűen nem tudtam hogyan kezelni. Inkább kerültem az egészet” – mondta Anikó, aki ma már könnyen tud beszélni a történtekről, de akkor nagyon rosszul érezte magát. „A könyvírás kellős közepén voltunk, amikor már visszahallgatta az általam felmondott anyagot. Beszélgettünk az exeimről (…) Egyszer jött ki hozzám a felvett kazettákért, az anyagokért, és

jött be egy fekete nejlonzacskóval a kezében, hogy ezt magának hoztam.

Nem tudtam elképzelni, hogy mi az, amit nekem hozott. Belenéztem a zacskóba, és egy újonnan vásárolt vibrátor volt, mellé beszúrva néhány ízesített óvszer, meg ha jól emlékszem egy kis üveges síkosító is be volt rakva mellé” – sorolta Anikó.

(forrás: life.hu)

Hozzászólás

ERRŐL TUDNIA KELL  Meghalt Fábián Juli énekesnő