A Hang Son Doong egy barlang Vietnamban, a Phong Nha-Ke Bang Nemzeti Park területén, az ország középső részén a Vietnami-hegységben. Nevét a benne található gyors folyású föld alatti folyóról kapta. A Son Doong ötször nagyobb, mint a Phong Nha barlang, melyet korábban Vietnam legnagyobb barlangjának tartottak. A legtágasabb helyeken az üreg 200 méter magas és 150 méter széles, de a legtöbb helyen 80 méter magas és 80 méter széles. Van olyan terem is, ahol több mint 70 méter magas sztalagmitok találhatók.

Bár a barlangot már a vietnami háborúban is használták a helyiek óvóhelyként, a bejárata feledésbe merült. Újra felfedezésére 2009-ben került sor, amikor egy amerikai kutatóházaspár ereszkedett le a barlangba, de kevés út megtétele után egy mészfalba ütköztek. A kutatók 2010-ben térek vissza, hogy teljesen feltárják a barlangot.

ERRŐL TUDNIA KELL  Csupán egy diák tudott felelni a kérdésre, az ő válasza viszont zseniális volt!
Fotó: 500px / Urs Zihlmann
Fotó: 500px / Urs Zihlmann

Az első turistacsoport 2013 augusztusában érkezett a barlangba. Csupán egy cég, az Oxalis szervez ide túrákat, és évente csak 500 látogatót fogadnak. Nemrég hirdették meg 2017-es időpontjaikat, de húsz óra alatt beteltek a helyek, így legközelebb csak 2018-ra lehet majd jelentkezni. Egy ilyen expedíció nem olcsó mulatság. Az ötnapos túráért 3000 dollárt, azaz 821 ezer forintot kérnek a szervezők. Az ebből elért nyereséget azonban környezetvédelemre és helyi projektekre fordítják.

Hozzászólás