Lovasi András egy rendőr 3 fogát törte ki – figyelmetlenségből

16

Lovasi András egy rendőr 3 fogát törte ki, valamint a kulccsontját több helyen törö és elmozdultKiderült, melyik ismert magyar zenész volt érintett a rendőrök balesetében
m
Kiderült, hogy ki az az ismert magyar zenész, aki érintett volt a szerda délutáni, súlyos, budapesti balesetben, ahol két civil autó egy rendőrautóval karambolozott.

[object Object]
Mint megírtuk, szerdán,16 óra 10 perckor egy terepjáró és egy rendőrségi szolgálati gépkocsi ütközött össze Budapest VII. kerületében, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében. Az ütközést követően egy harmadik autó, egy személyautó is nekiütközött a rendőrautónak.
A balesetben két rendőr megsérült.
A Blikk úgy tudja, a baleset egyik érintettje Lovasi András Kossuth-díjas magyar zenész, énekes. A Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekarok frontembere.

Lovasi András is a balesetezők között volt / Fotó: Pozsonyi Zita
A hír igaz, Lovasi András volt a szerdai baleset egyik résztvevője. Nagyon sajnálja a történteket és jobbulást kíván a sérült rendőröknek. Nem állt semmilyen szer hatása alatt, a helyszínen még megvárta a rendőri intézkedést. Szerencsétlen az időzítés, András azért nem tud most nyilatkozni, hiszen hamarosan kezdődik a Vígszínházban a lemezbemutató koncertje

– mondta lapunknak a zenész koncertszervezője, Balassa János.

Előzőleg a Zsaruellátó nevű Facebook oldal írt arról, hogy legalább öt másodperce volt már zöld a lámpa a rendőrautót vezető rendőr szerint, mikor elindult a szolgálati kocsival, tehát szabadjelzésen hajtott ki a Városligetből. Egy Volvo XC90 találta el a rendőrautót, amit egy ismert zenész vezetett. A rendőrautó vezetőjének kitört három foga, egyik kulcscsontja többszörösen tört. A mellette ülő rendőrnő könnyebben sérült meg.

Hozzászólás