Egy új elmélettel rukkolt elő az embereket hülyének néző ufó hívőnek nevezett portál.

Állításuk szerint a Hold sötét oldalán, már nagyban folynak a bányászatok! Ezt bizonyítják a fotók, amelyeknek bizonyításban hatalmas erejük van.

all

Az emberek a Földről soha nem láthatják a Hold sötét oldalát, de egy műhold kép, bizonyító értékű, hogy a másik oldalon már nagyban folyik a bányászat.

A műhold a Hold Tycho kráteréről készített felvételeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a porcelán fehér alakzatok bányászkolóniák lakásai. Feladataik a Hold fontos kőzeteinek kitermelése.

Hasonló objektumokat égi kísérőnkön már korábban is megfigyeltek és ekkor is azt állították, hogy valami fontos ásványi anyagot bányásznak ki a Holdon.

hold-banyaszat

Voltak már hasonló konspirációk a Marson és a Vénuszon is műholdak felvételére alapozva.

ERRŐL TUDNIA KELL  Döbbenetes dolgot találtak Jézus sírjában

Azonban azt meg kell említenünk, hogy ugyanarról a pontokról a legközelebbi felvételeken már nem látszanak a Holdon és a bolygókon a fényfoltok, illetve objektumot.

Felmerül a kérdés, hogy az elméleteket gyártók néznek bennünket hülyének, vagy a NASA, aki már ilyen baromságokra nem is hajlandó válaszolni.

Illetve igen, a NASA válaszol előbb-utóbb. Az értelmes kérdésekre.

Forrás: napiufo.hu

Hozzászólás