2007-ben a francia Nicolas Guéguen professzor nem bízta a véletlenre: mivel alaposan felcsigázta a téma, kapásból két kísérletet is megtervezett. Mindkettőhöz ugyanazt a nőt kérte fel, aki a következő paraméterekkel bírt: 20 év, 170 cm-es magasság, 55 kiló, A kosaras melltartó, kék farmer, a felsőtestet hangsúlyozó fehér felső, valamint világos cipő.

ű

Az első vizsgálatra egy éjszakai szórakozóhelyen került sor: itt kellett ücsörögnie, miközben a táncparkettet nézte. Nem szemezhetett, nem mosolyoghatott, semmilyen módon nem bátoríthatta az ellenkező nemet. Egy megfigyelő is jelen volt, aki egyrészt ellenőrizte, hogy minden rendben zajlik-e, másrészt feljegyezte, hogy egy óra leforgása alatt hány férfi próbált közeledni (ez alatt azt értették, hogy valaki konkrétan odamegy hozzá, és megszólítja).

Három hét alatt összesen tizenkét alkalommal vetették be a nőt, aki minden egyes alkalommal ugyanabban a ruhában és cipőben hódított. Egyvalami különbözött csak, mégpedig a melltartóméret (szivacsbetéttől függően): négyszer A, négyszer B, négyszer pedig C kosaras melltartóban jelent meg (a sorrend véletlenszerű volt).

20151130tenyleg-a-nagy-mellu-nokre4

A kísérletsorozatot egy kiülős kocsmában folytatták – az előbbiekhez hasonlóan itt is egy órát kellett eltöltenie (asztalnál, itallal), méghozzá 21 alkalommal. A módszer ugyanaz volt: különböző méretű melltartókban nyugodtan ülni, és várni, míg lecsap rá valaki.

ERRŐL TUDNIA KELL  Légy játékos és megújul a szexuális életed

Mindkét esetben azt találták, hogy a nagyobb mell jócskán dob a vonzerőn – a legtöbb férfi akkor szólította meg a nőt, amikor C kosaras melltartót viselt, a legkevesebb ismerkedési próbálkozás pedig az A kosár mellett történt.

Guéguen szerint ennek az eredménynek több oka lehet: először is, a férfiak a nagyobb mellű nőket szexisebbnek, kacérabbnak tartják, ugyanakkor kevésbé erkölcsösnek, és ezzel párhuzamosan nagyobb étvágyúnak is (tehát nem biztos, hogy hosszú távú kapcsolat lebeg a szemük előtt, amikor egy nagy mellűvel szemeznek). Harmadrészt (evolúciós szempontból) a mell a nőiesség és egyben a termékenység szimbóluma, a férfi pedig – mint tudjuk – arra játszik, hogy génjeit az utódba örökítse, és erre egy vénuszi idomokkal megáldott nővel nagyobb esélye van.

20151130tenyleg-a-nagy-mellu-nokre8

Mielőtt azonban plasztikai sebészhez fordulnánk minimum C kosárméretet követelve, gondoljunk bele, mennyi minden közrejátszik még a férfiak választásában: az arc, a derék, a csípő, a láb, a haj, az illat, a kéz, a szem, az orr vagy a mozgás. És akkor még nem ejtettünk szót a lényegről, hogy egy szempillantás alatt bele lehet szeretni egy olyan nőbe, aki örömében ugrál és tapsol, aki istenien főz (a borsólevestől a túrógombócig), aki otthont varázsol a lakásból (négyzetmétertől függetlenül), és aki… (na, de ezt majd Ő megmondja).

(forrás: life)

Hozzászólás