Extrém és brutálisnak tűnő testmódosítási hagyományok a nagyvilágból!

Extrém és brutálisnak tűnő testmódosítási hagyományok a nagyvilágból! Sokkoló, és az európai emberek számára teljesen megdöbbentő tradíciók, amelyeknek több száz- illetve ezer éves hagyománya is lehet az érintett népcsoportoknál. Megdöbbentő, hogy a hagyományok fontossága egyes népeknél annyira fontosak a tradíciók, hogy a hagyományőrzés érdekében eltorzítják illetve megcsonkítják a testüket. . NYAKGYŰRŰ Furcsa női szépségideál létezik […]

Letartóztattak egy papot, aki ellopta a gyerekek karácsonyi ajándékait

[ad_1] Nemrég letartóztattak egy 51 éves evangélikus lelkészt, aki miután a német adományozóktól begyűjtötte a zombori gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékokat, kidobta a csomagolást, és megtartott magának mindent. Annyi esze sem volt, hogy elégesse a kedves leveleket és a csomagolópapírt a dobozokkal együtt, azokat a Bácskai-Nagy-csatorna partján lévő illegális szeméttelepen hagyta – így találtak rá. A […]

Beszakadt a hétvégén a jég egy korcsolyázó alatt, egy arra járó elítélt mentette meg

[ad_1] Tegnap délelőtt Kaposváron a Deseda-tónál korcsolyázott egy férfi a jégen, de az beszakadt alatta. Egy épp a kutyáját sétáéltató elítélt, Paár László rohant oda és mentette ki a jég alól. A Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik reintegrációs őrizetben lévő elítéltje – a program lényege hogy néhányuk az otthonában, kijelölt zónána belül töltheti le a […]

Mindenkit átvert a 79 éves, unalmában lopkodó nagyi

June Humphreys foglalkozhatott volna az unokáival vagy a dédunokájával is, ő azonban inkább fogta gurulós bevásárlókocsiját, meg a nyugdíjas bérletét, és szépen elbuszozott vásárolni. A boltban szép lassan elkezdett járkálni a polcok között, és amikor senki sem figyelt, a gurulós táskába söpört néhány holmit. Mivel valójában nem azért lopott, mert nem volt pénze, hanem mert […]

Voltak idők, amikor a japán asszonyok bajuszt tetováltattak maguknak

[ad_1] Japán északi szigeteinek őslakói, az ainuk nagy mértékben különböznek és különböztek is mindig a japánoktól. Alacsonyabbak, inkább polinéz külső jegyeket mutatnak, bőrük azonban világosabb, végtagjaik rövidek, testalkatuk zömök, a hajuk hullámos, és a szemük sem ferde vágású. Különleges szokásaik miatt lettek híresek: az asszonyok arcát fura testfestés díszíti. Az ainu férfiak nem borotválkoznak, és […]

Képeken a legjobb apukák a világon

[ad_1] Ahogy jó anyának, úgy jó apának is nehéz lenni, főleg a kihívásokkal teli helyzetekben. De vannak, akik megoldják, nem is akárhogy. Minden nap 18 mérföldet cipeli sérült fiát az iskolába Egyedülálló apuka nem tudta megcsinálni a lánya haját, elment egy tanfolyamra   Az apa a fejére tetováltatta lánya készülékének képét, hogy a gyerkőc ne […]

8 hónapos a baba, olyan nehéz, mint egy négyéves

[ad_1] Chahat Kumar teljesen átlagos kisbabaként látta meg a napvilágot, de most 8 hónaposan húsz kilósra hízott, azaz annyit nyom, mint egy átlagos normális négyéves gyerek. Az indiai baba születési súlya még normális volt, de azóta nagyon gyors ütemben hízik, a szülők pedig azért aggódnak, hogy a kislány bele is betegszik ebbe a gyarapodásba. Pedig […]

Ez a néni a világ legidősebb embere

[ad_1] Violet-Mosse Brown 117 évesen nemrég kapta meg a világ legidősebb embere címet, miután szombaton szintén 117 éves korában elhunyt Emma Morano addigi csúcstartó – ő még az 1800-as években született.   Brown asszony 1900. március 10-én látta meg a napvilágot, és egész családja hosszú életű, fia már 97 éves. Nincs semmiféle különleges receptjük, a […]

Letört a körme, rohant vele…. az ügyeletre!

[ad_1] A féktelen bulizás következményei súlyosak lehetnek: verekedéstől származó sebek, esések, alkoholmérgezés, drogtúladagolás, kiszáradás… plusz a körömletörés. Egy angol nő szerint ez is a vészhelyzetek közé tartozik.  A nő a letört körömdarabbal jelentkezett a sürgősségin, és azt kérte, ragasszák vissza a helyére. Még talán el is csodálkozott azon, amikor az orvosok ezt nem tették meg, […]

Képek a múltból, amik megmutatják, hogyan változtatta meg a technológia a gyerekkort

[ad_1] Ma már kevés olyan gyerek van, aki ne játszana az anyja telefonján, vagy nézne legalább egy mesét az okotévén vagy laptopon. Tabletért, saját mobilért könyörögnek, különben látványosan unatkoznak. Pedig akkor is jókat lehetett játszani, amikor még csak a valóság állt rendelkezésünkre… Két gyerek táncol New York utcáján az 1940-es években 1946, Manchester: egy lámpa […]

Nem is olyan bonyolult! Jelnyelv GIF-ek, melyek nevetve tanítanak

[ad_1] A siketnéma jelnyelvet nehéznek tűnhet megtanulni, egészen addig, amíg át nem nézed ezeket a GIF-eket, és rá nem jössz, hogy nagyon is érthető, vicces, és könnyen tanulható dologról van szó. A képeken Robert DeMayo látható, az American Sign Language konzultánsa. Részeg Cápa Unott Macska Eső Tűz Nagyon vékony ember Zsiráf Divat Forrás: Boredpanda

A szolgálati és mentőkutyák élete megható képekben

[ad_1] Háborúkba mennek, életet mentenek a romok alól, bűnözőket üldöznek, drogot keresnek, repülőkből ugranak ki: a mentőkutyák élete veszélyes, és gazdájuk iránti lojalitásuk, bátorságuk elképesztő – már most hősök. Kimentették egy lakástűzből, mára ő is tűzoltó lett   Gazdájával együtt a kutya is kiugrik a helikopterből   Rendőrkutya kiképzés   Lex egy kis szabadidőt tölt […]

A szerelem tényleg csak a kémia játéka?

[ad_1] Sokan, sokféleképpen megénekelték már a szerelmet, de a tudósok szerint az egész nem ennyire romantikus: csupán biokémiai folyamat, ami a szaporodást segíti elő. Helen Fisher, a Rutgers egyetem kutatója szerint annyira érezzük magunkat szerelmesnek, amennyire az agyban található természetes stimulánsok mennyisége megnő. Ezek az anyagok – köztük a dopamin, norefedrin, adrenalin, oxytocin – idézik […]

Szívbemarkoló videó egy kislányról, aki halottak napján meglátogatja édesanyja sírját

[ad_1] Reméljük, van nálad papírzsepi, mert most egy gyönyörű, de ugyanakkor rettenetesen szomorú kisfilm következik.   A történet főhőse egy mexikói kislány, aki a halottak napja (dia de los muertos) alkalmából kimegy meglátogatni édesanyjának sírját a temetőben. A mexikóiak sokszor ilyenkor az egész napot a temetőben töltik, hogy ezen a különleges napon még több időt […]

Volt már divat a nyeszlett, a haspók és az izomkolosszus is

[ad_1] Ma az ideális férfinak kidolgozott, izmos teste van, de nem egy izomhegy. Ahogy elnézzük ezeket a képeket, elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a férfi ideál is legalább annyit változott az idők során, mint a női. Egy pittsburghy grafikus és Nickolay Lamm kutató 3D-s számítógépes modellezés segítségével megmutatják, hogyan nézett ki az ideálisnak tartott férfi […]

A múzeum nem engedte az anyát szoptatni

[ad_1] Egy londoni anyuka megszoptatta egyéves kisfiát a Victoria and Albert Museum múzeumban. Figyelmeztették, hogy ne mutogassa a mellét, az anyuka pedig elképesztő humorral vágott vissza. A nyilvános helyen történő szoptatást Angliában törvény védi, ami a múzeumokra is vonatkozik. Ráadásul az egész augusztus ötödikén történt, a szoptatás hetén. A múzeum azóta sűrűn elnézést kér, az […]

Olyan szép lett a gyerekük, hogy a szülők gyanakodni kezdtek: nem is az övék

[ad_1] Egy kínai házaspárnak fia született, mindenki nagyon boldog volt, ám ahogy a ma már 28 éves fiú egyre nagyobb lett, úgy lett egyre jobb pasi. Az apa annyira nem tudta mire vélni a dolgot, hogy gyanakodni kezdett… Az egyre helyesebb fiú egy kicsit sem emlékeztetett az apjára, aki emiatt azzal vádolta feleségét, hogy mástól […]

Így nézett ki a depressziós tini haja, amit le akart vágatni, mutatjuk, mit tett a fodrász

[ad_1] A 16 éves, komoly depresszióval küzdő lány fésülködni sem tudott hosszú évekig, ezért elment egy iowai fodrászatba, és megkérte a szakembert, hogy borotválja le gubancos haját. Az összeragadt hajat látva a 20 éves fodrász, Olsson inkább úgy döntött, helyrehozza. Összesen 13 órán át tartott a művelet, amelynek során nemcsak a lány haját, de az […]

Újabb fotók kerültek elő az 1800-as évek cirkuszi szörnyeiről

[ad_1] A 19. században nagy divatja volt az utazó cirkuszoknak, ahol nem állatokat, hanem valamilyen betegséggel, deformitással vagy szokatlan kinézettel élő embereket mutogattak. Annak idején, aki ilyen testi adottságokkal meg akart élni, az kénytelen volt mutogatni magát “szörnyszülöttként” utazó cirkuszokban – másképp nemigen kereshetett pénzt. Voltak, akiket folyamatos megaláztatás ért útjuk során, ám voltak, akik […]

A menhely előtt éjszakázott a hajléktalan, csak hogy megtalálja elveszett kutyáját

[ad_1] Sokak szerint a hajléktalan embereknek nem szabadna kutyát tartaniuk, hiszen magukról sem tudnak megfelelően gondoskodni, nemhogy kedvencükről. Ennek ellenére sok esetben erősebb kötelék alakul ki állat és gazdi között a mélyszegénységben, mint a csillogó palotákban. Az amerikai DeKalb állatmenhely egyik reggel arra nyitott, hogy egy hajléktalan férfi alszik összegömbölyödve a kapujuk előtt. Kiderült, hogy […]

Az édesanya kislányáról talált egy képet az interneten – felbőszült mikor látta hogy a képet szerkesztették

A svéd származású Caroline Enterfeldt 27 éves anya, két gyermeke, Maximilian és Jayden. Carolinenek van Instagram oldala, ahol másokhoz hasonlóan megosztja családi életét. A lány hihetetlenül édes gyerekei népszerűek, jelenleg közel 15.000 követője van oldalának. Rengeteg üzenetet kap, tele aranyos szívekkel és kedves szavakkal. Egy idő után az édesanya észrevette, hogy képeit idegenek használták fel […]

Senki sem fogadta örökbe a kékes-szürke szemű kislányt aztán egy fénykép mindent megváltoztat

2014-ben Chris és Eryn Austin családot alapított, született egy gyönyörű kislányuk és egy kisfiuk. Nem szerettek volna már több gyereket, de egyik nap olyan dolgot láttak, mely életüket örökre megváltoztatta. Megláttak egy képet, melyet egy kínai árvaházban készítettek. A képen egy kislány volt, ezüstös-kék szemekkel. Az Austin család Georgia államban élt, az Egyesült Államokban. S […]

Az autószerelő elhatározza, hogy lefilmezi a nőt, aki minden nap bemegy a műhelyébe… pár perc múlva a nő nem akar hinni a fülének!

Richard Newberry egy autószerelő műhelyt üzemeltet és használtautó eladással foglalkozik, egy floridai kisvárosban. A férfi felfigyelt egy nőre, aki három héten át minden nap elhaladt a műhelye előtt. Minden nap megtette ugyanazt az utat, azonban a férfi számára ismeretlen volt a nő célpontja. A nő rendszerint fáradtnak és kimerültnek tűnt, de ezen a sorsdöntő pénteken […]

Tízéves fiú mentette meg koraszülött testvére életét

[ad_1] Csak a 10 éves Jayden Fontenot volt otthon, amikor terhes édesanyjánál jóval idő előtt megindult a szülés. A kékülő babát Jayden mentette meg. Az anyuka férje elment otthonról, mire az édesanya a fürdőszobában vette észre, hogy elment a magzatvize, és az egyébként farfekvéses baba igencsak igyekszik kifelé. Jaydent átküldte a szomszédba, hogy szerezzen segítséget, […]

Az újszülött nem akarja elengedni anyját születése után… nézd meg a filmet amitől mindenki ámuldozik

Fantasztikus érzés az, mikor gyermekünket először pillantjuk meg születése után. Végre láthatjuk azt a pici emberkét, akinek megérkezésére kilenc hónapon keresztül vártunk. A Facebook-on Cor de Rosa megosztott velünk egy ilyen érzelmes pillanatot. Brenda Coêlho épp világra hozta kisbabáját császármetszéssel és végre láthatja gyermekét. A pici baba azonnal átöleli őt, mintha ösztönösen érezné, hogy igen, […]

A mostohaapát rászedték hogy fizesse lánya esküvőjét – ott aztán olyat mond amitől szóhoz sem jutnak

Nem minden történet végződik happy end-del, de az ilyen eseményekből is sokat okulhatunk. Az alábbi történet is ilyen, melyet a Reddit fórumon osztott meg egy felhasználó. Az egyik legfájdalmasabb dolog a világon, az ha rájövünk, hogy valaki elárult minket. Talán nem is tudjuk, hogyan dolgozzuk fel, hogyan is reagáljunk. Akkor különösen nehéz a dolgunk, ha […]

10 tény, amit biztos, hogy nem tudtál a balkezesekről

Az emberek 85 százaléka jobbkezes, így nem csoda, hogy a balkezesek valahogy mindig kicsit különlegesebbek. Voltak korok, amikor rosszat jelentett balkezesnek lenni, édesapám pedig még abban az időben született, amikor a kisgyerekeket átszoktatták arra, hogy a jobb kezüket használják. 3. A híres gyilkosok nagy része balkezes A történelem a Sátánt balkezesnek írja le, de a […]

Mekkora kamu! 12 őrült dolog, amit a nők a reklámokban csinálnak, de a valóságban sosem tennék

Nem röhögünk zuhanyzás közben és nem eszünk semmit ilyen érzéki arccal! Olyan sokszor láttunk már bizonyos motívumokat a reklámokban, hogy szinte soha nem jut eszünkbe megkérdőjelezni őket. De amikor valamiért mégis megtesszük, felnyílik a szemünk és nem tudjuk többé komolyan venni őket. Ezúttal olyan tevékenységeket válogattunk, melyeket biztosan nem, vagy nem így csinálnak a nők […]

150 szelfit készített a férfi terhes barátnőjéről – aztán felfedezi a rejtett üzenetet amit nem vett észre a képeken – videó

Ray Smith egy nagyon jó tervet eszelt ki, mikor meg akarta kérni kedvese, Claire Bramley kezét. A pár gyermeket várt és mindketten szerették volna, ha a kicsi születése előtt összeházasodnak. Ray pedig megvalósította tervét és Claire nagyon szívesen állt modellt a képeken.  Ray azonban egy apró részletet elrejtett minden egyes képen. Ezt kedvese azonban nem […]

Egy hónapot élt túl az alabamai erdőkben az eltűnt 25 éves lány – Videó

[ad_1] A 25 éves radiológus hallgató, Lisa Theris Alabamában, Midland környékén tűnt el, a nagy kiterjedésű vadon miatt nem is találták egy hónapig. Nem volt nála enni- vagy innivaló, sátor, sőt, cipő sem a lábán, bogyókon és gombákon élt, pocsolyákból, patakokból ivott. 22 kilót fogyott, teste tele volt csípésekkel, horzsolásokkal. Végül sikerült kiérnie az országútra, […]

17 történelmi fotó, amit minden szemnek látnia kell

Az elmúlt néhány évben több fotó készült a világon, mint az előző évszázadban, mert most minden mobiltelefonon ott a kamera. Mindazonáltal a múlt fotósainak is sikerült sok érdekes dolgot megragadniuk. Most nézz meg egy képgyűjteményt, amely örökre a történelemben marad. 1. AZ ELSŐ EMBERRŐL KÉSZÜLT FOTÓ, 1838 3. AZ ELSŐ ISMERT FÉNYKÉP OBSZCÉN KÉZMOZDULATTAL, 1886 […]

Ez a férfi természetesen úton szült meg egy gyermeket. A képek megolvasztották az emberek szívét egy pillanat alatt.

Első közös gyermekük érkezése miatt boldog egy házaspár az oregoni Portlandben. A kis Leót az egyik édesapja, a 34 éves Trystan Reese hozta világra, a másik édesapja, Biff Chaplow legnagyobb örömére. Trystan nőként született, de már tizenévesen érezte, hogy valójában férfi, de nem a megfelelő testben él. Bár felnőttként, hormonkezeléseknek köszönhetően külsejében is férfivá változott, […]

Íme a világ legviccesebb önéletrajza – egy 25 éves magyar fiú tollából

Ha ezek után sem alkalmazza valaki Bálintot, nagyon meg fogunk lepődni. Munkát találni még egy junior web-programozónak sem könnyű. Mi sem bizonyítja jobban, mint egy 25 éves fiatal kreatív önéletrajza, vagyis önéletrajz honlapja. “Kedvenc időtöltéseim közé tartozik a szóló tandem kerékpározás és a húrelméleten való morfondírozás mellett, a zenélés. Játszom többek között gitáron, mandolinon és […]

Ez történik azokkal a gyerekekkel, akiknek szülei nem voltak hűségesek egymással…

Ha egy családban valamelyik szülő hűtlenséget követ el, akkor az mindenki életére hatással lesz, ami alól a gyerekek sem képeznek kivételt. Bármennyire is kicsi legyen a gyerek, akiről a felnőttek azt hiszik, hogy úgy sem érti a nagyok dolgát, megérzi a feszültséget, amit ha a szülők nem beszélnek meg vele, ha nem mondják el őszintén, […]

10 bosszantó hiba, amit csak a balkezesek értenek igazán

A számukra használhatatlan evőeszközök, a lehetetlen ollók, a maszatos kezek csak a kisebb bosszúságok, amikkel naponta meg kell küzdeniük. A balkezesek világnapján gondolkodjunk el kicsit azon, hogy mennyire jobbkezes világban élünk. Pedig sokan élnek közöttünk, akik a bal kezükkel ügyesebbek. Sok elmélet szerint, bár számos esetben hátrányban vannak, mégis magasabb arányban vannak a tehetségesek a […]

50 év után először látja anyját smink nélkül – nézd meg hogy reagál a család

Nagyon sok olyan hölgy van, aki nem szeret a nyilvánosság előtt mutatkozni smink nélkül. Nem hagyják el a hálószobát vagy a fürdőszobát anélkül, hogy ki ne sminkelték volna magukat előbb. Christopher Hopkins, az “átváltoztató pasi” egy híres stílustanácsadó, akinek sok könyve jelent meg a sminkelésről és saját átváltoztató szalonja is van. A férfi akkor vette […]

Legyőzte félelmét, hason kúszva nézte a kilátást a tériszonyos férfi

[ad_1] “Apu nem hagyta, hogy a bénító tériszonya ne engedje, hogy kikukucskáljon a peremen” – írta egy kisfiú, aki méltán büszke félelmét legyőző apukájára. A videó az írországi Dún Aonghasánál készült, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik az Atlanti-óceánra – már ha valaki képes közel menni és lenézni.

Rommá oltották a rasszista lányt, amikor ezt a képet feltöltötte

Ilyen az, amikor különböző etnikumok összefognak, hogy beoltsanak egy nagyszájú lányt. Ez a lány már többször posztolt rasszista, ízléstelen vicceket a facebookon és twitteren. Az egyik képéhez, amin próbál ellenállhatatlanul pózolni, ezt írta címnek: “A fekete srácoknak: bocs, de ezt csak a fehérek kaphatják meg!” Szép is az, amikor a különböző kultúrák és etnikumok összefognak! […]

Ez a férfi a világ legrosszabb apukája… minden alkalommal csúnyán megbünteti kislányát, amikor valamit ledob a földre

Roman Afanasew egy adrenalinfüggő fiatal apuka. Az orosz férfi magas sziklákról ugrik a mélybe vagy magas épületekre mászik fel és ebben leli örömét. Kalandjairól videófelvételeket is készít, amit előszeretettel megoszt a Facebook oldalán. De nem elégedett meg az internetes hírnévvel, amit a saját felvételekkel szerzett, ezért úgy döntött, hogy azokat a felvételeket is megosztja, amelyen […]

A férfiak meglátnak 2 sápadt lábat kilógni a mosógépből… amikor kihúzták a gyermeket, megdöbbentek! – BuzzBlog

Amikor a 7 éves Vladimir édesanyja hazaért a munkából, a kisfiú húga azzal fogadta, hogy bátyja beragadt a mosógépbe. Az eset ukrajnában történt. Az egyetlen probléma az volt, hogy a kisfiú nem tudott kimászni. Órákkal később, amikor az édesanya hazaért, majdnem szívrohamot kapott, amikor meglátta gyermeke elsápadt lábát kilógni a mosógépből:   A 7 éves […]

Egyedül volt a férfi az erdőben, amikor valami döbbeneteset látott

Lenézett a földre és elámult, alig hisszük el! Brian Nuttall teljesen egyedül sétált egy új-skóciai erdő mélyén, amikor furcsa hangokat hallott. Mivel szeles, barátságtalan idő volt, nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, azt hitte, csak a fák okozzák. Aztán lenézett a földre és tátva maradt a szája. Amit látott, az egyáltalán nem volt mindennapi!

Zseniális illusztrációk arról, hogyan ítélkezünk gondolkodás nélkül

[ad_1] Elképesztő, hogy az élet hány területén ítélkezünk úgy, hogy közben kettős mércét alkalmazunk, férfiakkal és a nőkkel szemben. Ezekre a visszásságokra világítanak rá ezek a rajzok. Szoptatás? Ez egy bevásárlóközpont! Nem engedhetjük, hogy a nők közszemlére tegyék a melleiket! Miközben az óriásplakátokon pózoló lányok sokkal többet mutatnak magukból… Bal oldalt felül: Nézz magadra, légy […]

A Balaton mélyén fekvő hulla képével sokkol a vízimentők vezetője

Szokatlanul sokkoló (ön)kritikus bejegyzést tett közzé a Facebookon Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Azt írta, “itt az ideje, hogy kulturált vitát folytassunk a vízi balesetek okairól.” Szerinte nem elég agresszív a vízimentők kommunikációja, és néha már-már erőtlennek érzi magukat a közönnyel szemben.  Azonban van egy igen fontos kérdés! Mit tehet az egyén? Hol van az egyéni felelősség […]

18 vicces (és kegyetlen) hazugság, amelyet a szülők elhitettek gyermekeikkel

A gyerekneveléssel általában együtt jár az, hogy a szülőknek kisebb-nagyobb hazugságokat kell elhitetniük gyermekükkel. Ezek a füllentések általában nevelő célzattal születnek, és az a feladatuk, hogy a kalandvágyó, félelmet nem ismerő gyereket óvják a veszélyektől (például: ne nyeld le a rágót, mert összeragad a gyomrod), illetve hogy minél egészségesebbek, okosabbak legyenek, (egyél répát, mert attól […]

Vicces képek arról, hogyan látják az embereket a gyártók

hogyan látják az embereket a gyártók

Gyakran az az érzésünk, hogy a gyártóknak fogalmuk sincs róla, hogy hogyan is néz ki és hogyan él egy átlagos, normális ember. Például megvagyunk győződve róla, hogy a buszok ülőhelyeit hobbitoknak tervezték. Máskülönben miért hagynának ennyire kicsi helyet a lábainknak??? A legtöbb hamburgeres szerint ekkora szánk van, máskülönben hogyan gondolhatják, hogy beletudunk harapni normálisan a […]

Apák először látják újszülött gyermeküket

Nemrég volt apák napja, ennek örömére pedig itt egy csokor fénykép apákról, akik életükben először pillantják meg gyermeküket. A pár nagyon régóta szeretett volna gyereket. Az apuka örömzokogását kívülről is lehetett hallani 2 órás, de már emeli a fejét, hogy apát nézhesse Frank Nelson és BJ Barone ott lehettek örökbe fogadott fiuk születésénél. Amikor kibújt […]

Egymásra pakolt 4 téglát, majd olyan dolgot készített, ami az egész nyarat bearanyozza!

egymásra-pakolt-4-téglát

A nyárban az egyik legszebb dolog, hogy összegyűlhet a család, a barátok és lehet egy hatalmas kerti partit, egy nagyszerű kerti sütögetést csinálni. Ha még mindig nem volt időd vagy pénzed elkészíteni a kerti sütőt, vagy csak az akadályoz meg, hogy nincs elég helyed, akkor az alábbi trükköt imádni fogod! 4 db tégla segítségével ugyanis […]

Ő mindig levágja a visszazárható kartondobozok fedelét. Hogy miért? Ezt imádni fogod!

Visszazárható kartondoboz fedél

Gondoltál már arra, hogy nem dobod a szemetesbe az üres tejes, vagy juice-os dobozt? Hogy mihez kezdhetsz velük? Vágd le kör alakban a visszazárható kupak körüli részt és használd fel valahol máshol, ahol sokkal nagyobb hasznát veheted! Lássuk hol és miként alkalmazhatod! Visszazárható kartondoboz fedél újra felhasználása Visszazárható kartondoboz fedél újra felhasználása Visszazárható kartondoboz fedél […]

A lengyel művész híres festményeket alakít át vicces GIF-ekké (10+ kép)

Kajetan Obarski új életet lehet a régi művészeti remekművekbe ezekkel a vicces gif-ekkel. Obarski, aki Kiszkiloszki néven is ismert, ötvözi a klasszikus festészetet a modern világgal. Még egy kis fekete humort is hozzáad képeihez. Van Gogh-tól Michelangelo-ig, Leonardo da Vinci-től René Magritte-ig, a lengyel születésű, Amszterdamban élő művész 5 és 10 óra közötti munkát fektet […]

Visszatért a halálból a kisfiú, amit édesanyjának mesélt hihetetlen!

visszatért a halálból

1997-ben, egy vasárnap szörnyű tragédia történt: Julie Kemp, férjével Andyvel és 8 éves kisfiúkkal, autóval tartottak hazafelé a templomból, mikor egy útkereszteződésben egy mentőautóval ütköztek, amely épp az állomásra ment volna vissza. Az becsapódás következtében Andy azonnal életét vesztette, és Landon is. Sőt, a fiú kétszer is meghalt, hiszen miután sikerült stabilizálniuk Julie-t, Landon-t is […]

Vitaminkirályok

vitaminok

A gyógynövények nem csak gyógyászatban, hanem a kozmetikában is jelentős szerepet töltenek be mindennapjainkban. A gyógynövények a gyógyhatású anyagokat harmonikus összetételben tartalmazzák, így hatásaikat optimálisan fejthetik ki. Zsírban és vízben oldódó vitaminokat egyaránt tartalmazhatnak. Jelentősen magas vitamintartalmú növények közé tartozik a csipkebogyó, a paprika (C-vitamin), és a búzacsíra (A-, D-, E- és F-vitamin). Csipkebogyó Négy […]

20 menyasszony, akinek nemet kellett volna mondania a ruhájára

Az esküvő napja az egyik legemlékezetesebb nap az életedben (legalábbis azt mondják). A könnyek. A szerelem. Annyira különleges. Az első dolog, amit az emberek megnéznek, az a menyasszony. A gyönyörű fehér ruhájában elsétál a vendégek előtt, minden kétséget kizáróan, a legtöbb menyasszony a ruháját szeretné kihangsúlyozni. A legtöbb menyasszony… Azonban a következő menyasszonyoknál más a […]

Hihetetlen! Ezért dörzsölj élesztőt a szobanövényekre! Ezt a trükköt meg kell hogy ismerd!

Kinek jutott volna eszébe, hogy az élesztő a sütemények elkészítésénél másra is használható. Pedig így van, hiszen a szobanövények számára csodás tápanyagokat tartalmaz, így benti leveleseink még szebbek lesznek. A vízben feloldott élesztő erősebbé teszi a növényeket, így ha átültetésre kerül a sor, nem szenvedik meg a helyváltoztatást, és utána gyorsabban fejlődésnek indulnak. Csak egy […]

Ettől leesett az állunk! Így nyithatod ki egy teniszlabda segítségével a kocsiajtót, ha becsuktad a kulcsot!

Nem sűrűn, de néha előfordul még a legfigyelmesebbekkel is, hogy az autóban hagyják a kulcsot, majd becsukják az ajtót, és az bezáródik. Ez nagyon bosszantó tud lenni, főleg akkor, ha otthonunktól távol vagyunk, vagy nincsen pótkulcsunk. Az alábbi trükköt érdemes kipróbálni, hiszen igen hasznos lehet azok számára, akik becsapták a kocsiajtót, és benne maradt a […]

Hihetetlen videó hogyan lehet feltörni egy lezárt bőröndöt úgy, hogy észre sem vesszük

bőrönd

Egy megdöbbentő videó arról, hogy hogyan nyitják ki bőröndjeinket észrevétlenül úgy, hogy akár 3 lakattal is védjük azt. Nagyon sok utas panaszkodik reptereken, egyéb poggyász megőrző helyeken, hogy hiányoznak személyes tárgyaik a bőröndből. De hogyan lehetséges ez, ha azt a tulajdonos lakattal helyezte biztonság alá? Ha azt hisszük, hogy ha lezárjuk bőröndünket a lopás megelőzése […]

Ezt mindenkinek tudnia kell. Ez az a gyümölcs, amit nem szabad gyógyszerekkel együtt enni. Veszélyes lehet!

grapefruit gyógyszerek

Veszélyes! Ezt a gyümölcsöt ne fogyasszuk, ha gyógyszereket szedünk! A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy például a koleszterin csökkentésére, daganatos, vagy szívbetegségekre felírt gyógyszerekkel egyidejűleg nem szabad grapefruitot fogyasztani, mert súlyos következményeket vonhat maga után ezen kombináció. A tudomány emberei ezzel már 20 éve tisztában vannak, és megállapították, hogy a gyógyszeres kezeléssel párhuzamosan […]

Válassz egy színt, ezt árulja el rólad!

színek

Ez egy olyan teszt, ami sokaknak segített már önmaguk megismerésében. Nézd meg a színeket és válaszd ki, melyik tetszik leginkább. Ne gondolkozz sokáig, csak válassz és megtudhatod, mit mond el rólad döntésed: A/ A nyílt szívű kombináció A nagy középkori katedrálisok építőmesterei szívesen ábrázolták magukat szögmérővel a hónuk alatt. Ez az egyenesség és sarkosság illik […]

Gandhi eltitkolt levele Hitlernek! A megszólítás: Kedves Barátom!

Gandhi - Hitler

Vajon mire kérte India politikai és siprituális vezetője a náci diktátort? És mi volt Hitler reakciója a levélre? Kiderül a cikkből! “Kedves Barátom, Barátaim sürgetnek egy ideje, hogy írjak Önnek az emberiség érdekében. De én ellenálltam kérésüknek, mert úgy éreztem, hogy bármely tőlem jövő levél illetlenség lenne. Valami azonban azt súgja, nem szabad erre gondolnom, […]

10 tragikus tény Lajkáról, az első kutyáról, akit az űrbe küldtek

Lajka

10 tragikus tény Lajkáról, az első kutyáról, akit az űrbe küldtek A szovjetek évtizedeken keresztül titokban tartották Lajka kiképzésének és halálának gyomorforgató részleteit. Lajka utazása az űrbe az emberiség történelmének meghatározó pillanata volt. Bizonyíték volt arra, hogy miket érhetünk el, és a hihetetlen eredmény megkönnyítette a további nagyszerű teljesítmények megvalósítását. Lajka azonban csak egy egyszerű […]

Tíz fotó, amely bebizonyítja, hogy egy bajusz képes a felismerhetetlenségig megváltoztatni egy férfit

Alig tudunk elképzelni néhány hírességet a sajátosságaik nélkül és a bajusz lehet az egyik. Talán azt gondolnád, hogy egy apró részlet mit sem változtat egy férfi megjelenésén, de valójában nagyon sokat – a felismerhetetlenségig. Úgy döntöttünk, hogy bemutatunk tíz híres bajuszos férfit, hogyan nézne ki bajusz nélkül. Albert Einstein Salvador Dali Freddie Mercury Mahatma Gandhi […]

Az anyuka lefotózta dupla ikerpárjait

Nico és Siena

Juliet Cannici fotós és felesége, Nikki büszke szülei a kétéves Nico-nak és Siena-nak, akik ikrek.Nemrég újra ikreik születtek, Gia és Gemma. A fotós képet akart készíteni a négy gyerekről, de azok csak nem akartak kötélnek állni a különböző ruhákban, díszekben. Amikor azonban levették róluk a jelmezeket, mindannyian nevetni és mosolyogni kezdtek, és megölelgették újszülött húgaikat. […]

9 bizarr “földönkívüli” élőlény, amely valójában itt él a Földön

horgászhal

Ezek a néha ijesztő kinézetű vagy képességű lények bizony itt élnek, ezen a bolygón. Te hallottál már róluk? Miközben a végtelen világűrt kutatjuk idegen létformák után, hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy itt, a Földön is él jó pár olyan élőlény, amely annyira bizarrul néz ki, hogy földönkívülinek is elmenne. A Popular Science csokorba szedett néhányat. […]

24 elgondolkodtató fotó az emberi fajról. Ilyet nem látsz minden nap, az biztos…

Az ember a legsokszínűbb faj a világon. A világ minden szegletén más szokások, kultúrák uralkodnak. Ezek a képek is tökéletesen megmutatják, hogy mennyire mások vagyunk, és hogy nem létezik egy etalon, amely normálisnak számít. Annyi kultúra, vallás, gondolkodásmód létezik a világon – ami az egyiknek teljesen elfogadott, a másiknak barbár és felfoghatatlan. Ilyenek vagyunk mi, […]

Az édesanyja éneke szinte elvarázsolja ezt a kisbabát – Videó

Egy brazil anyuka egy gyönyörű gyerekdalt énekel 5 hónapos kislányának, Julietának. Ebben még nem is lenne semmi különös, de a kisbabát szemmel láthatóan annyira elbűvöli édesanyja hangja, hogy amellett nem lehet csak úgy elmenni. A felvétel persze már bejárta az internetet, annyira cuki. A hordozókendőben ülő kislány akkora csodálattal bámulja anyukáját, hogy azt nem lehet […]

Amikor körmének a hossza elérte a 8,63 métert, bekövetkezett a katasztrófa, amitől egész életében félt!

A 75 éves amerikai Lee Redmond előtt csak egyetlen cél lebegett: azt szerette volna, hogy neki legyenek a leghosszabb körmei a világon. Sikerült is, hiszen körmeit olyan hatásosan kezelte, hogy hosszúsága a 8,63 métert is elérte! Hosszú éveken át odaadássak kezelte, ápolta körmeit, és egy vagyont költött rá. Büszkén mutogatta mindenkinek, aki kíváncsian odament hozzá, […]

Lejárt könyvtári könyv miatt mehet börtönbe egy pár – Videó

Már nem csak a kikölcsönzött videók kapcsán érdemes nagyon odafigyelni a határidőkre. A 44 éves Catherine Duren és férje együtt néznek farkasszemet az amerikai igazságszolgáltatással, miután nem kezelték elég körültekintően a könyvtári könyvek lejárati idejét.   A michigani páros ügye most van bíróság előtt, ám az asszony nagyobb bajban van, ugyanis férje, Melvin legalább visszavitte […]

A fiatal anyuka teherbe esett… erre azonban nem számított…

Amikor egy anya megtudja, hogy hármasikreket hord a szíve alatt, először tutira nem kap levegőt.   Roman, Rocco és Rohan azonban így fogantak, amit babák DNS vizsgálata bizonyított.   Még az anyajegyük is ugyanott van a hírek szerint.   Becki egyébként csecsemős nővér szeretne lenni. Most ez a vágy csak megerősödött benne. Mi a véleményed? […]