Minden korábbi jóslatra rácáfolt a kis Jaxon Buell, aki szombaton töltötte be második életévét. A súlyos rendellenességgel született kisfiúnak legfeljebb pár órát adtak az orvosok.

f4656462724a3a375d5c68b14d72a038

A Daily Mail szerint a kis Jaxonról már magzat korábban kiderült egy ultrahangos vizsgálat során, hogy anencepháliában szenved, vagyis agyának és koponyájának nagy része egyszerűen nem fejlődött ki.

Az orvosok azt javasolták a szülőknek, szakítsák meg a terhességet, hiszen a kisfiú valószínűleg már az anyaméhben meghal, vagy ha világra jön, pár óránál tovább nincs esélye a túlélésre. Ám Brandon és Brittany Buell úgy döntöttek, Jaxonnak élnie kell, a kisfiú pedig napról napra fejlődik, és immár második születésnapját ünnepli.

Nem telnek könnyen a napjai, rendszeresen vannak rohamai, és nagyon sok mindennel meg kell küzdenie, de Jaxon boldog és elégedett gyermek – mondta Brandon. – Persze ebben nagy szerepe van az édesanyjának, aki hihetetlen szeretettel és odaadással gondoskodik róla.

ERRŐL TUDNIA KELL  8 női feltaláló és találmányaik, amelyek nélkül ma kevesebbek lennénk

 

Hozzászólás