havas-henrik

A zaklatásos sztorik miatt az ATV számára decemberben vállalhatatlanná vált Havas Henrik először szerepelt a médiában a menesztése óta. Kálmán Olga vendégeként Havas ismét tagadta a zaklatásokat, és a már ismert módon megint a Vona Gáborról szóló könyve miatti, politikai indíttatású támadásként próbálta interpretálni a történteket.

Az interjú igazán akkor vált érdekessé, amikor a műsorvezető ragaszkodott hozzá, hogy Havas válaszoljon a kérdésére, miszerint tényleg a személye elleni hadjárat áll-e csak a vádak mögött. Kínjában Havas, amiért Kálmán távolságtartóan kezelte a sztoriját, fölényeskedő mosollyal lemucikámozta: ha már az érvei nem hatottak, így próbált fölénybe kerülni.

Kálmán azonban résen volt, és nem sétált be a csapdába: ha kikéri magának a mucikámozást, rögtön Havas szája íze szerint alakul a beszélgetés. A megfelelő pillanat, hogy a műsorvezető visszatérjen Havas lekezelő stílusára, így is hamar eljött.

Amikor Havas tagadta, hogy szexuális ajánlatot tett az őt zaklatással vádoló Baukó Évának, Kálmán megkérdezte, hogy Baukót is lemucikámozta-e. Havas kicsit megakadt, majd válasz helyett egy egészen elképesztőt húzott. Azt hozta fel, hogy amikor Kálmán felhívta hogy rábeszélje a szereplésre, mocskos disznónak nevezte, amiért őt évtizedekkel korábban, “amikor fiatal volt és szép”, nem molesztálta.

ERRŐL TUDNIA KELL  Szexi! Bugyiban fotózta férje Ördög Nórát

Kálmán szerint ebből egy szó sem igaz. De nem is ez a lényeg, mert akár igaz, akár nem, Havas viselkedése eléggé ráerősített arra, amit tagadni igyekezett:

a (nőkkel folytatott) magánbeszélgetései a nyilvánosságra tartoznak, ha ő úgy látja jónak; és
a nők alsóbbrendű lények, akikkel ha egy beszélgetés nem az elvárt módon alakul, akkor akár élő adásban is meg lehet alázni őket; de különben is,
a nők oda vannak érte és azért, hogy ő szexuálisan közeledjen hozzájuk.

 

via 444.

Hozzászólás