combfix
combfix

Mit húztak a lábukra az őseink, és hogyan alakult ezen ruhadarabok formája, anyaga és divatja az évszázadok során? Kis kultúrtörténeti sorozatunkban ezúttal a harisnyák és zoknik múltjában merülünk el.

Hogy miért kezdett el az emberiség az ősidőkben harisnya-, illetve zokniszerű ruhadarabokat viselni? Nos, nagyon egyszerű a válasz: mert fázott a lába. Legrégebbi eleink természetesen még lenyúzott állati bőröket tekertek a lábfejük köré ebből a célból, vagy extra fagyos időjárás esetén az elejtett vadak (később a háznál tartott állatok) szőrméjét is, akár az egész lábszárra.

A középkorban jött el a varrott és szőtt zoknik-harisnyák ideje, de ekkoriban még gazdagnak és jó eséllyel nemesi származásúnak kellett lenni ahhoz, hogy valaki ilyet hordhasson, hiszen kézzel készítették, és igencsak drágák voltak. A köznép egyszerűen rongyokat tekert a lábfeje köré: ez volt az úgynevezett kapca. (A ‘kapca’ szót ugyanakkor a magyar nyelvben bizonyos tájegységeken és korokban a varrott harisnyafélékre is használták.) A hideg elleni védekezés mellett pedig az idők során egy másik funkciója is kialakult ezeknek a ruhadaraboknak: védték a lábfejet a cipő feltörésétől, hisz ekkoriban még jóval kevésbé voltak kényelmesek a lábbelik is.

A 16. században találták fel az első kötőgépet – méghozzá épp harisnyagyártás céljából. Ettől kezdve már jóval olcsóbb lett ez a fajta ruhadarab, és jóval szélesebb körben elterjedt. Persze a társadalmi osztályok közti különbségek azért így is megmaradtak, csak épp ez már a zoknik-harisnyák anyagában mutatkozott meg: a köznépnek jutottak a gyapjú cuccok, az úri vásárlóknak pedig a selyemből, és az ekkoriban még drága pamutból készült holmik.

Azt pedig ne felejtsük el közben, hogy hosszú évszázadokig a harisnya, illetve a zokni csak alsóneműt jelentett-jelenthetett – legalábbis a nők számára. Hiszen nekik nem volt ildomos mutogatni a lábukat, a ruhák az egész testet takarták, már egy elővillanó boka is merészségnek számíthatott.

combfix
combfix

Így aztán a női harisnyák megmaradtak a szoknyák alatt egészen a 20. századig, legtöbbször különféle harisnyakötős megoldásokkal (a harisnyanadrág is csak jóval későbbi fejlemény, mint azt majd látni fogjuk). Ellenben a férfiak hordhattak bátran harisnyát látványosan is, és meg is tették bizonyos időszakokban, amikor a divat épp arra haladt. Esetükben a leggyakoribb a rövid szárú nadrág + térd felett véget érő, zsinórral megkötött harisnya kombináció volt a leggyakoribb, de akadtak olyan időszakok, amikor a felsőbb ruházat megrövidült, és egyre többet mutatott a lábból, így a harisnyák hossza megnőtt. VIII. Henrik angol királyról például feljegyezték, hogy büszke volt a formás lábaira, így nem csoda, hogy kedvelte az olyan viseleteket, ahol ez meg is mutatkozott.

Az 1920-as évektől kezdődött el a világtörténelem azon korszaka, amikor a nőknek már nem feltétlenül kellett eltakarniuk a lábukat nyilvános megjelenéskor. Elkezdtek rövidülni a szoknyák (már akár a térd fölé is érhettek!), és ezzel párhuzamosan persze fellendült a női harisnyák forgalma. Selyemből, vagy az olcsóbb műselyemből készültek egészen 1939-ig, amikor az amerikai DuPont vállalat feltalálta a műszálat. A nejlonharisnyák villámgyorsan elterjedtek (volt, hogy 4 millió párat adtak el belőle egy nap), mivel jóval praktikusabbak és olcsóbbak voltak, mint az elődeik – legalábbis Amerikában, hiszen mifelénk még évtizedekig luxuscikknek számított.

A második világháborúban a DuPont-nak le kellett állnia a harisnyák gyártásával, mivel a hadsereg számára dolgoztak, így súlyos harisnyahiány jelentkezett Amerikában, a feketepiac virágzásával. A háború vége után pedig a DuPont csak lassan tudott visszaállni a tömegtermelésre, ugyanakkor nagyon bereklámozták a harisnyák újbóli forgalomba kerülését – ennek eredményei voltak azok a tömegverekedések, amelyek a női vásárlók körében 1945-ben és 1946-ban Amerika-szerte előfordultak az áruházakban a megérkező, kisszámú harisnyaszállítmányokért.

Ezek még mind harisnyakötős harisnyák, illetve gumírozott sávval ellátott combfixek voltak – a harisnyanadrág csupán 1959-ben jelent meg a piacon. De gyorsan népszerű lett, sőt népszerűbb, mivel időközben a szoknyák is tovább rövidültek, egészen a miniszoknyáig, ahhoz pedig már csak a harisnyanadrág volt passzentos.

Harisnyanadrágból máig többet adnak el világszerte, mint combfixből, noha az 1990-es évek óta egyre inkább csökken a különbség, több okból is: folyamatosan lazulnak a munkahelyi öltözködési szabályok, egyre elterjedtebb a szimplán csupasz láb harisnya nélkül, tovább egyre több nő hord nadrágot.

Hozzászólás