Most kideríthetjük, hogy biológiailag hány évesek vagyunk!

 

Azt mindenki tudja, hogy hány éves valójában, de könnyen előfordulhat, hogy két azonos korú ember biológiai szempontból eltérő életkorban van, tehát valamelyikük jobban tartja magát, mint a másik, így évekkel fiatalabb a teste.

Akkor most nézzük meg, hogy hány évesek is vagyunk valójában, testileg!

1. Hajlongás

Vegyünk a kezünkbe egy stopper órát, álljunk egyenesen, indítsuk el az órát, és kezdjünk lehajolni, próbáljuk megérinteni a kezünkkel a talajt, miközben a lábunkat nem hajlítjuk be. Hányszor tudunk így lehajolni egy perc alatt?

  • 50-55 alkalommal: a test 20 évesnek felel meg
  • 49-35 alkalommal: a test 30 évesnek felel meg
  • 34-30 alkalommal: a test 40 évesnek felel meg
  • 29-25 alkalommal: a test 50 évesnek felel meg
  • 24-20 alkalommal: a test 60 évesnek felel meg
  • 19-10 alkalommal: a test 70 évesnek felel meg

Akkor vagyunk 20-30 évesek, ha a tenyerünk éri a talajt, ha az ujjunkkal érintjük meg a talajt, már csak 40-50 évesek vagyunk, ha pedig csak térdünket tudjuk megfogni, akkor 60 évesnek felelünk meg.

ERRŐL TUDNIA KELL  Így szőrteleníts természetesen, még gyantára és borotvára sem lesz szűkséged ezzel a módszerrel!

2. Reakcióidő

A segítőnk egy 50 cm-es vonalzót tart a kezében, függőleges irányban. Mi a vonalzó aljánál tartjuk a kezünket, 10 cm-es távolságra a vonalzótól. Miután a segítőnk elengedi a vonalzó, próbáljuk meg elkapni azt a hüvelyk és a mutató ujjunk segítségével.

  • ha 20 cm-nél kaptuk el, akkor 20 éves a biológiai korunk
  • 25 cm-nél 30 éves a biológiai korunk
  • 35 cm-nél 40 éves a biológiai korunk
  • 45 cm-nél pedig 60 éves a biológiai korunk
  • ha nem sikerül elkapni, 70 évesnek felelünk meg

3. Egyensúlyérzék

Csukjuk be a szemünket, majd álljunk egy lábra, 10 cm-re felemelve egyik lábunkat a talajtól. A segítőnk indítsa el a stoppert.

  • ha 30 másodpercig tudunk állni, 20 éves a biológiai korunk
  • ha 20 másodpercig, akkor 40 éves a biológiai korunk
  • ha 15 másodpercig, akkor 50 éves a biológiai korunk
  • ha kevesebb, mint 10 másodperc, akkor 60-70 éves a biológiai korunk.

4. A vérerek állapota

Szorítsuk 5 másodpercig a hüvelyk és mutató ujjunkkal a másik kezünk tetejét, és nézzük meg, hogy a kifehéredett bőr mennyi időn belül válik ismét pirosas, rózsaszín árnyalatúvá.

  • 5 másodperc, akkor 30 éves a biológiai korunk
  • 8 másodperc, akkor 40 éves a biológiai korunk
  • 10 másodperc, akkor 50 éves a biológiai korunk
  • 15 másodperc, akkor 60 éves a biológiai korunk
  • több mint, 15 másodperc, akkor 70 éves a biológiai korunk
ERRŐL TUDNIA KELL  3 suttyó terrorizálta a nőket a villamoson, ám ekkor jött egy aprócska, vékony, magyar lány…

5. Légzés

Számoljuk, meg, hogy egy perc alatt, mennyi ki- és belégzést tudunk elvégezni.

  • ha 45-40 alkalommal, akkor 20 évesnek felelünk meg
  • ha 39-35 alkalommal, akkor 30 évesnek felelünk meg
  • ha 34-30 alkalommal, akkor 40 évesnek felelünk meg
  • ha 29-20 alkalommal, akkor 50 évesnek felelünk meg
  • ha 19-15 alkalommal, akkor 60 évesnek felelünk meg
  • ha 14-10 alkalommal, akkor 70 évesnek felelünk meg

Az is számít, hogy milyen messziről tudunk kifújni egy gyertyát.

  • ha 1 méterről, akkor 20 évesnek felelünk meg
  • 70-80 cm-ről, akkor 40 évesnek felelünk meg
  • 50-60 cm-ről, akkor 60 évesnek felelünk meg

6. Libidó (férfiak)

Hetente, havonta hány alkalommal ébred fel a szexuális vágy?

  • ha 6-7 alkalommal hetente, akkor 20 évesnek felelünk meg
  • ha 5-6 alkalommal havonta, akkor 30 évesnek felelünk meg
  • ha 3-4 alkalommal havonta, akkor 40 évesnek felelünk meg
  • ha 1-2 alkalommal havonta, akkor 50 évesnek felelünk meg
  • ha ennél ritkábban, akkor 60 évesnek felelünk meg
ERRŐL TUDNIA KELL  Korunk egyik legjobb szakítós levele!

7. Az ízületek egészsége

  • ha a hátunk mögött össze tudjuk kulcsolni a kezünket, akkor 20 évesnek felel meg a korunk
  • ha csak az ujjainkat tudjuk megérinteni, akkor 30 évesek vagyunk
  • ha csak a kezeink megközelítik egymást, de nem érnek össze, akkor 40 évesek vagyunk
  • ha nagyon nehezen hajlik hátrafelé a karunkat, akkor 50 évesek vagyunk
  • ha már alig tudjunk hátra lendíteni a karunkat, akkor 60 évesek vagyunk

Most adjuk össze az éveinket minden egyes pont esetében, és az eredményt osszuk el 7-el, hogy megkapjuk a biológiai életkorunkat.

Hozzászólás