Mindenkivel megesik, hogy túl sok élelmiszert vásárolt, és a fölösleg felhalmozódik. Semmiképp nem kell kidobni, de azt sem kell megvárni, míg megromlik. Tartósítsunk egyszerűen, fagyasszuk le a fölösleges élelmiszert.

 

Biztosan van olyan étel, amiről soha nem gondoltuk volna, hogy le lehet fagyasztani. Ilyen például a rizs, a banán, és a tojás, de még hosszú a lista. Az alábbiakban mutatunk néhányat a fagyasztással tartósítható élelmiszerek közül. Használjuk ki a lehetőséget, ne hagyjuk elromlani az élelmiszereket.

Fagyasztással, akár 2-3 hónappal is meghosszabbíthatjuk az élelmiszerek élettartamát. A fagy lelassítja az enzimek és a mikroorganizmusok aktivitását, melyek felelősek az élelmiszerek romlásáért is. A mínusz 18 fokon tárolt élelmiszer több hónapon, de akár egy éven keresztül is eláll.

Főtt rizs

Maximum két hónapig őrzi meg a szavatosságát a fagyasztóban. Mossuk meg a rizst, majd lassú tűzön főzzük meg. Tegyük kis tároló edénykébe, várjuk meg, míg kihűl, majd tegyük a fagyasztóba. Az újra kiolvasztáshoz használhatjuk a mikrohullámú sütőt majd.

ERRŐL TUDNIA KELL  Karácsonyi furcsaságok

Dió

9-12 hónapig megőrzi a frissességét a fagyasztóban. Pucoljuk meg, és vágjuk 2-3 darabra a diókat, majd így tegyük bele egy fagyasztótasakba, és be a fagyra. De akár le is darálhatjuk, és befőttesüvegben is lefagyaszthatjuk.

Sült banán

Ha kezd megbarnulni a banán, pürésítsük, tegyük egy zacskóba, és be a fagyasztóba

Tojás

Törjük fel a tojásokat, tegyük egy dobozba, de ne keverjük össze, majd tegyük a fagysztóba. Írjuk rá a dobozra, hogy hány tojást tettünk bele. Így akár hat hónappal is meghosszabbíthatjuk a tojások élettartamát. Ha külön szeretnénk a tojások fehérjét, és sárgáját lefagyasztani, akkor tegyük őket jégkockatartóba.

Tej

Ha több tejet vásároltunk, mint amennyire szükségünk lenne egyszerre, fagyasszuk le a fölösleget. Fél évet nyerünk pluszban!

Kenyér

A fölösleges kenyeret is le lehet fagyasztani. Amikor kiolvad, ugyanolyan friss lesz, mint újkorában.

Amiket nem ajánlott lefagyasztani: zeller, saláta, nyers paradicsom, retek, dinnye, puha sajtok, majonéz.

Forrás: tudasfaja.com

Hozzászólás