A 24 ezer lakost számláló bajor kisváros, Bad Kissingen minden lakosa részt vesz a történelem legnagyobb mértéket öltő tanulmányában, amelyben az emberek alvási szokásait és biológia ritmusát tanulmányozzák már két éve.

A kísérletet Thomas Kantermann vezeti, magát a kísérletet pedig Chrono City-nek nevezték el. Erről a tanulmányról, valamint az emberek alvási szokásainak változásáról egy összefoglaló kötetet írt Benjamin Reiss (Wild Nights: How Taming Sleep Created Our Restless World), akinek egyelőre még csak angolul lehet olvasni művét erről a mindannyiónkat érintő témáról, miszerint a modern világ megfosztott minket a kiadós alvás fogalmától.

A német kisváros lakosainak nem csak alvási, hanem ébrenléti szokásaikat is dokumentálniuk kell, hiszen a kettő szorosan összefügg egymással. Az elvégzett munka, a fizikai tevékenység, az étrend, az okostelefon használata vagy éppen a napi hangulatunk mind-mind nagy mértékben meghatározza azt, hogy alszunk majd este.

Az adatok kiértékelése után meg lehet majd állapítani, hogy például hány órakor kellene kezdeni a tanítást az iskolában, vagy hány órára járjunk be dolgozni. Még az is szóba került, hogy a utcai megvilágítást is aszerint kellene szabályozni, hogy a városlakóknak megkönnyítség a reggeli felkelést vagy az esti elalvást.

ERRŐL TUDNIA KELL  Hidegháború : gyümölcsök, melyek magas vitamintartalommal segítenek átvészelni a telet

Az iskolai tanítás a legtöbb német iskolában már 8 óra előtt elkezdődik, sokan már fél 8-kor kezdik a tanítást, a gyerekek biológiai ritmusát figyelembe véve azonban a tanórák kezdetét áttették 9 órára – mondanunk sem kell, hogy a gyerekek nagy örömére.

A kísérletet a Müncheni Egyetem is támogatja, és még azt is tanulmányozzák, hogy a kórházi kezelések (beleértve a rákos betegek kezelését is) vagy a munkahelyi műszakok időbeosztása is aszerint legyen betervezve, hogy a kísérlet alanyai milyen belső óra szerint élnek. Aki koránkelő típus, annak jobban megfelel a reggeli műszak vagy egy délelőtte betervezett műtét, míg az éjszakai baglyoknak jobban fekszik egy éjszakai műszak, és így tovább.

Forrás: Huffingtonpost, Deutschlandfunknova

Hozzászólás