Amikor az orvos meglátta, mi nőtt a hasában, abortuszt javasolt. A nő 20 év múlva ezt posztolta a Facebookon

1020

28 évesen nem ilyen döntésről álmodott…

 

g1qktkqturbxy9kndk2nwq3yjblymu4mjuynmiwnjc1zdc3zmy1ndvjms5qcgvnkpudaadnamfnavmtbc0dfm0bva

Most húsz év elteltével az anya megosztotta az érzéseit, gondolatait a Facebookon:

„28 éves voltam, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok – ötös ikrekkel. A doktor úr azonnnal arról beszélt, hogy szelektíven csökkenteni kell a magzatok számát, hogy növelhessük a többiek túlélési esélyét. Amikor nemet mondtam, elküldött egy specialistához, aki többször is megkért, fontoljam meg, hogy „csökkentem” a terhességemet hármas ikrekre, vagy akár szimpla ikrekre. Néhány hónapig mondogatta, de hiába. A férjemmel soha nem gondoltunk arra, hogy egytől is megváljunk. Úgy gondoltuk, hogy isten adta ezeket a gyerekeket, és ő is fog gondoskodni róluk.

Most, hogy 20 évvel később sem tudom elképzelni az életünket bármelyikünk nélkül.

Az érettségi után hárman katonaként szolgálják az országot, ketten orvosi pályára mennek. Mind az öten megbízhat felnőttek, szeretik istent, és úgy vélik, a világ a legjobb hely. Úgy döntöttem, hogy megosztom a történetünket, hátha ezzel megmenthetem mások életét.”