Amikor a nő látta, hogy a félelemtől mozdulatlanná dermedt kisfiút egy visszataszító külsejű férfi fenyegeti…

1059

Még ő maga sem fogta fel, mit tett.

 

bfaktkqturbxy9mnjvmzmvjztjhotqyyza0ndq4mgrkyme2ndiwmzawos5qcgvnkpudaadnbadnakctbc0dfm0bva

Amikor lértem az aluljáróba, azonnal megpillantottam őket: az iskolatáskás, félelemtől mozdulatlanná dermedt kisfiút és a hozzá túlságosan fenyegetően közel álló, erősen gesztikuláló, visszataszító külsejű alakot.

Ahogy közeledtem, már hallhattam is mi folyik éppen:

– Legalább néhány százast adj, látom rajtad, hogy van pénzed!

Odaléptem hozzájuk, és karon ragadtam a gyereket:

– Máskor ne rohanj előre, mondtam, hogy várj meg! – szó nélkül elindult velem, halkan odasúgtam neki, hogy tőlem nem kell félnie, anyuka vagyok, a gyerekeim kb. vele egyidősek.

Pár percig aztán csendben lépkedtünk egymás mellett, csak akkor mert megszólalni, mikor biztonságos távolságba kerültünk a férfitól.

– Velem még sose történt ilyen. Van a zsebemben egy kis pénz, már majdnem odaadtam neki. Pedig nagyon nem szerettem volna…

Elmondtam neki azt a néhány mondatot, amit a saját gyerekeimhez intéznék egy hasonló helyzetben: hogy az ilyen emberek, akik gyerekek pénzét szednék el, a leghitványabbak, ők mindennek a legalja. Legközelebb határozottan menjen tovább, még csak rájuk se nézzen.

Megtudtam, hogy 12 éves, pont, mint a fiam. Aki szintén egyedül buszozik az iskolába, és onnan haza. Megkértem, hogy beszéljen erről a szüleivel. Kiderült, hogy az anyukája egy ideje nincs itthon, Japánban van.

Közben odaértünk a buszmegállóba, szinte rögtön jött is a busza. Az ajtóból még visszanézett:

– Apának el fogom mesélni!

Így lettem néhány percre egy ismeretlen kisfiú pótanyukája.

(utcaemberek.blogspot.hu)