A Te pasid is rögtön húzza a lóbőrt hancúr után? Megmutatjuk, mi az oka!

2696

Dr, W. Christopher Winter amerikai alváskutató nemrégiben egy interjúban elárulta, hogy a férfiaknál az orgazmus utáni álmosság a testükben zajló kémiai folyamatoknak, elsősorban a prolaktin nevű hormonnak köszönhető. A prolaktin, mely kihat az immunrendszerre, a nemi hormonokkal együtt befolyásolja a szaporodást, a növekedést és az anyagcserét, olyan változást indít el, mely fáradttá teszi a férfit szex után.

Elsősorban az aktivitásért felelős dopamin nevű hormont nyomja el, így teljesen magától értetődő lesz a fáradtság.A nők szervezetében az orgazmustól ez az anyag sokkal kevésbé jelenik meg, ezzel magyarázható, hogy nő és férfi nem ugyanúgy viselkedik az együttlét után. „mondja Dr, Winter.

620x0 (10)

Persze túlzás lenne egyedül a prolaktint felelőssé tenni.

A kellemes érzetekért felelős oxitocin is megjelenik szex közben,

mely képes hatástalanítani a stresszt az agyban, mindez szintén segíti a gyorsabb és könnyebb pihenést.

620x0 (11)

Mindehhez persze az is hozzájárul, hogy a legtöbben sötétben szeretkezünk és az a 10 -20 perc, amit így töltünk, már bővel elég ahhoz, hogy a melatonin hormontermelésünk is elinduljon, ami szintén azt jelzi a szervezetünknek, itt az ideje aludni.

Így aztán a prolaktin, oxitocin, és a melatonin fantasztikus triójábóljön össze az a koktél, amitől a pasik azonnal mély álomba merülnek és kezdődhet a horkolás.

(forrás: ripost)

Hozzászólás