A legutóbbi felmérések szerint az első szexre Budapesten 15,3, vidéken 15,7 évesen kerül sor, pedig a fiatalok ismerete a szexualitással továbbra is hiányos. A szülők dolgát az is megnehezíti, hogy a gyerekek szinte az összes kérdésükre választ kapnak az interneten, így nem kell szégyenlősen a szülőkhöz fordulni.

32908add0a69a02f96831511198dddcd

A fiatalokat rengeteg inger éri, ami arra sugallja őket, hogy már érettek a szexualitásra. Viszont hiába érettek rá fizikálisan, érzelmileg még nem, így rengeteg negatív gondolat fűződhet az első szexuális élményhez – magyarázza Hevesi Kriszta, szexológus.

eeb53353b0a9270d7a4fd0f8dae82001

Gondoljanak csak a nekik készült videókra vagy zenékre, melyek 90 százalékában található túlfűtött jelenet. A tévé műsorokba szintén sokszor találkozhatnak azzal, hogy a buli vége elengedhetetlenül az, hogy egy idegen ágyában ébred a fiatal lány/pasi. A legnagyobb veszélyt azonban az internetes tartalmak rejtik.

b6eaa123950db662a404a893706104c4

Szakértők véleménye szerint ez az egyik oka a korai kezdésnek. Tudomásul kell venni, hogy olyan mértékben vált technikailag elérhetővé minden tartalom, hogy a megfelelő felvilágosítás nélkül a fiatalok számára a pornó világa jelentheti az általános szexuális viselkedést. Ráadásul az ,,Elmúltam 18 éves” mezőre a 13-14 évesek is bátran kattintanak, és nem foglalkoznak a következményekkel. Sokan gondolhatják, hogy a pornó filmekben látottak megegyeznek az általános élményekkel, ez pedig sokszor kudarchoz vezethet.

– A fiúk számára is meghatározó lehet a kudarcélmény a későbbiekben, de a lányok esetében még komolyabb következményekkel járhat, és a nem megfelelő első partner bizony a későbbi krónikus szexuális zavarok meleg ágya. Az egészségük érdekében lenne fontos beszélni róla, nem pedig a felnőttek erkölcsi prédikációja miatt – folytatta a szakértő.

28fde40f4875e1fe1bc7d0a01dea3e55

Mára már ennyi idősen sem szabad kizárni, hogy a család legkisebb tagja ilyen téren is kezd felnőtté válni. Bár nem véletlen mondják a szexre, hogy a “felnőttek játéka” a fiatalokhoz egyre korábban eljut, és ha csak tiltja a szülő anélkül, hogy tanácsokkal látná el gyermekét, a későbbiekben komoly problémákat okozhat.

(forrás: blikk)

Hozzászólás