1847-ben, a 18 éves Levi, egy bajorországi család sarja, apja halála után, Amerikába indult szerencsét próbálni. Talán innen indult az „amerikai álom” teória?

Levi Strauss, New York-ba ment, majd az unokatestvére rövidáruboltjában segédkezett egészen az aranylázig, ami őt is Nevadába csábította. Útravalónak, unokatestvérétől, David Sterntől egy szállítmányra való, durva szövésű vitorlás vásznat kapott. Első ötletként úgy gondolta sátoralapanyagnak adja el az aranyásók körében, de idejében rájött, hogy ennél sokkal nagyobb szükség van strapabíró nadrágokra. Rögtön neki is állt a nadrágok kidolgozásához és elkészítéséhez, s nem sokkal később unokabátyjával, San Franciscóban nyitották meg első műhellyel egybekötött üzletüket, amin már a Levi Strauss & Co. márkanév díszelgett.
A korai darabok vörösesbarna színűek voltak, amit később az indigókék farmeranyag váltott fel. 1860-ban kerültek fel a zsebeket rögzítő szegecsek majd három év után a hátsó övrészen pedig már a bőrdísszel is találkozhattunk, amin láthatjuk, hogy két ló sem tudott széttépni egy Levi’s nadrágot!
levis-2
A farmer, a lázadó fiatalság egyik szimbólumává vált, Marlon Brando, James Dean és még sok „rosszfiú” elengedhetetlen kelléke volt, bőrkabáttal és fehér pólóval megfűszerezve.

ERRŐL TUDNIA KELL  Ez a parfüm illik hozzád a csillagjegyed szerint

levis-3James Dean

Azóta fazont fazonra halmoznak az üzletek, így mindenki megtalálhatja a saját „BAD BOY” darabját.
levis-4

Marlon Brando

Hozzászólás