5 Mendemonda a maszturbációval kapcsolatban – szeresd magad és felejtsd el őket - Sztár Café

Sztár Café

Szex

5 Mendemonda a maszturbációval kapcsolatban – szeresd magad és felejtsd el őket

Amennyire felvilágosult korban élünk, annyira erősen tartják magukat bizonyos téves hiedelmek a szexualitással kapcsolatban. Ilyenek a maszturbációhoz köthető mítoszok is, amelyekkel én is gyakran találkozom szexológusként. Pedig a maszturbáció kifejezetten hasznos eszköze saját testünk megismerésének, és ezáltal a kölcsönösen örömteli szexualitás elérésének.

Tévhit #1 – A maszturbáció sérülést okozhat a nemi szerveken.

A nemi szervek valójában meglehetősen ellenálló szervek, hiszen az evolúció során reprodukciós céllal fejlődtek ki. Tehát a klasszikus értelemben vett manuálisan történő maszturbáció, a simogatás, a dörzsölés, férfiak esetében a fityma föl-le történő mozgatása nem okoz sérülést, még akkor sem, ha többször vagy hosszasan végezzük az önkielégítést. Egy-egy hosszabb “menet” után jelentkezhet bőrpír vagy fokozott érzékenység a külső nemi szerveken. Ez azonban elkerülhető, ha síkosítót használunk, ami történhet akár nyállal, vagy kereskedelmi forgalomban kapható síkosítóval is. Fontos megjegyezni, hogy extrém helyzetek és eszközök használata (pl. különféle tárgyak nemi szervbe történő felhelyezése) valóban sérüléshez vagy akár fertőzéshez vezethet, ezért ezek alkalmazása csak nagy körültekintéssel és megfelelő előkészítéssel javasolt.

Tévhit #2 – A maszturbáció mentális problémákhoz vezet.

A legrosszabb, amit a maszturbáció okozhat, az a bűntudat érzése. Ez gyakran – de nem feltétlenül! – erősen vallásos családban nevelkedők esetében fordul elő, akik fiatal serdülőként sokszor hallhatták, hogy a maszturbáció természetellenes, perverz és bűnös szokás. A tény azonban az, hogy a maszturbáció egy teljesen normális és egészséges tevékenység, ami sem fizikai, sem mentális zavarokat nem okoz. Sőt, kifejezetten hasznos lehet saját testünk megismerésére, az erogén zónáink felfedezésére – amit aztán partnerünknek is megmutathatunk. Továbbá, saját magunknak örömet szerezni azért is “hasznos”, mert maszturbáció során dopamin és endorfin szabadul fel az agyban. Az előbbi jutalomérzés kialakulásához vezet és csökkenti a stresszt, az utóbbi pedig a fájdalomérzetet – így például a menstruációs görcsöket is – csökkentheti. Megjegyzendő, hogy – mint minden egyéb ártalmatlan tevékenység – a maszturbáció is ölthet kóros mértéket. Aggodalomra akkor lehet ok, ha az önkielégítés több órát vesz igényben, köré szerveződik a mindennapi tevékenység, zavarokat okozva ezzel a normál életvitelben. Ha úgy érzed a maszturbációd átvette az irányítást az életed felett, keress fel pszichológust vagy szexológust. Egy korábbi posztomat a pornófüggőségről és a függőségek általános neurológiai hátteréről itt olvashatod.

Tévhit #3 – A maszturbációval elpazaroljuk szexuális energiáinkat

Nos, ez nem így van. Nem egy meghatározott orgazmusszámmal születünk, ami – ha sokat maszturbálunk – elfogy. A fizikailag megtapasztalható orgazmusok száma életünk során végtelen. Természetesen az egyszeri alkalommal megtapasztalható orgazmusok száma egyénenként változó. Van, aki képes többszörös orgazmusra egy aktus vagy egy önkielégítés során, van, aki nem. Idős korban is képesek vagyunk orgazmusra, akár önstimuláció, akár partnerrel történő együttlét alatt. Az életkor előrehaladtával csökkenhet a vágy (ez azonban nem feltétlenül törvényszerű!) és az izgalmi állapotba kerüléshez szükséges ingerek is változhatnak, de ennek nem oka az, ha valaki fiatalabb korában sokat maszturbált. Mivel a prosztata folyamatosan termeli az ondóváladékot, a herék pedig a spermiumokat, a férfiak ondótermelése vagy spermaszáma sem csökken hosszútávon maszturbáció következtében, maximum időlegesen (1-2 nap), ha nagyon sok ejakuláció történt egymás után.

Tévhit #4 – A vibrátor használata függővé teszi a nőket és nélküle nem élvezik a szexet

A vibrátorok valójában segítségére lehetnek a nőknek, hogy eltérő erotikus ingerekre is reagálni tudjanak. Segítségével saját szexuális válaszkészségeik egy szélesebb spektrumát fedezhetik fel, ami által nemcsak elfogadóbbá válhatnak saját erotikus énjükkel szemben, hanem jobb szexpartnerekké is. Emellett intenzitásuk miatt általában felgyorsítják az orgazmus elérését. Mindazonáltal még gyakori használatuk sem változtatja meg a nők azon képességét, hogy más típusú szexuáis ingerekre is reagáljanak. Ha pedig valaki vibrátor segítségével szeret a csúcsra jutni, azzal sincs baj, attól az még nem függőség, csupán egyéni preferencia. Sok pár építi be akár előjátékként, akár a női partner csúcsra juttatásához szexuális eszköztárukba a vibrátort.


Tévhit #5 – A maszturbáció rossz hatással van a párkapcsolatra

Felnőttként párkapcsolatban élve sokan úgy gondolják, hogy a maszturbáció többé már nem szükséges, sőt egyenesen rossz hatással van a kapcsolatra. Ez nem így van! Mind a maszturbáció, mint a partnerrel történő szeretkezés különböző élményt nyújt. A partner szex nem helyettesíti a maszturbáció élményét, amikor csak önmagunkra figyelünk és fordítva: az önkielégítés nem nyújtja azt az élményt, amikor egy másik emberrel összhangban, örömet okozva és örömet kapva élvezzük a szexet. A kettő jól megfér egymás mellett. A maszturbáció bizonyos esetben kifejezetten hasznos is lehet. Segíthet például kiegyensúlyozni időszakosan eltérő szexuális igényeket (pl. gyerek születése után). Számos szexuális funkciózavar – például a korai magömlés – terápiájában a maszturbáció és a maszturbációs készségek fejlesztése kulcsszerepet játszik. (A korai magömlésről írt korábbi posztjaimat itt és itt olvashatod.) Baj akkor van, ha partnerünkkel szemben következetesen a maszturbációt választjuk és a párkapcsolatból eltűnik a közös szex. Ennek hátterében párkapcsolati zavar, intimitás problémák húzódhatnak meg. Ilyen esetben is érdemes lehet szexológiai/pszichológiai tanácsadást igénybe venni.

Nagy Marianna

szexológus tanácsadó, viselkedéselemző

forrás:  www.intimszfera.hu

AJÁNLAT

To Top