350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla - Sztár Café

Sztár Café

Sztárok

350 milliárdot költött a semmire, mégis csarnokot neveztek el róla

Ha „nincs ló, jó a szamár is” alapon már megérte, hogy Hillary Clintonról elneveztek egy csarnokot, de New York polgármestere is szeretne lenni a demokrata politikusnő.

Még azért nem biztos, hogy nem Hillary lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Ugyanis a rossz nyelvek szerint Donald Trump újra félrelépett, amelynek az oroszoknak van benne a keze, de csak egész véletlenül.

 

Így, ha ez beigazolódik, akkor minden másképp lesz az USA és a világ életében. Azaz semmi nem fog változni.

Visszatérve sokunk által szeretett Hillary Clintonra, kampánya kapcsán rekord méretű kampányra költött, mindössze 1,2 milliárd dollárnyit, azaz 350 milliárd forintnak megfelelő összeget, hogy ő lehessen az Amerikai Egyesült Államok újdonsült már megint demokrata elnöke.

A súlyos vereség által futotta még az USA adófizető állampolgárai zsebéből arra, hogy Hussein Barack Obama adminisztratív feladatait véghezvivő emberek jóvoltából a volt külügyminiszter Hillary-ról elnevezzenek egy hatalmas csarnokot. Az objektum az amerikai külügyminisztérium jelenleg épülő részben elkészült diplomáciai központjában fellelhető.
Természetesen a ceremónia megvolt és Hillary Clinton köszönetet és beszédet is mondott a gáláns gesztusért. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumához tartozó diplomáciai központot még 2015-ben kezdték el építeni. Ezen a helyen lesz még múzeum és oktatási központ is, ahol az érdeklődők az amerikai diplomácia történetével ismerkedhetnek meg.

 

 

Természetesen a kiállítási csarnokok egyikét Hillary Clinton kapta meg. Clinton még viccesen meg is említette, ha elkészül a csarnok, akkor vodkával kell koccintani. Persze érheti még kellemes meglepetés Hillary Clintont. Hiszen, amennyiben Oroszországban Donald Trump félrelépett, akkor minden bizonnyal Clinton veszi vissza a demokratikus hatalmat az Amerikai Egyesült Államokban!

Trump saját vagyonának egy részéből fedezte a kampányt. Mondják, hogy vagyonát adócsalásból szerezte. A kulcslyuk kiskapuval adózott Trump az USA-nak. Az alábbi hangfelvételen egykori vélekedést hallotok azokról a dolgokról, amelyek a napokban be fognak következni!

To Top