145 milliót költött plasztikára a srác, hogy ő legyen az igazi Ken

1596

 

Összesen 145 milliót költött plasztikára

Justin Jedlica összesen 560 ezer dollárt (145 millió forintot) perkált ki azért, hogy majdnem tökéletes másolata legyen a játékbaba férfi kiadásának.

Legutóbb például 21 ezres (5,5 milliós) műtétet végeztek rajta, mely során kicserélték a hátában lévő, 2015-ben csináltatott “szárny” implantátumot egy kisebbre.

Justin Jedlica
Justin Jedlica

Több mint 500 műtét

A 36 éves Los Angeles-i srác több mint 550 műtéten – beleértve bicepsz- és orrplasztikát is – van már túl, és a jövőben sem tervez leállni a változtatásokkal. “Imádom, hogy szabadon alakíthatom és rakhatom össze a testemet. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Nyugat-Hollywoodban élhetek egy luxuslakásban, a beavatkozásoknak köszönhetően nőtt az önbizalmam is és elégedett vagyok.

Justin Jedlica
Justin Jedlica

Igen, én azt választottam, hogy egy specifikus külsőt szeretnék, ami talán egyeseknek nem tetszik, de nekem igen, és a nap végén ez az, ami igazán számít” – fejtette ki Justin a Daily Mailnek.

Justin Jedlica
Justin Jedlica

“Számomra ez művészet”

Justin elmondása szerint a plasztika is egyfajta művészet, ráadásul mivel gyakorlatilag ő tervez meg minden átalakítást, úgy érzi, többről szól az egész, mintsem csupán különbözővé tenni a külsejét mindenki másétól. Ez egy életstílus, amitől a srác nem is akar megszabadulni.

Justin Jedlica
Justin Jedlica

Sokan támogatják

Az igazi Kennek szerencséje van, mivel barátai, ismerősei és családja is maximálisan támogatja, minden döntésében mellette állnak. Hozzátette, édesanyja – Tanya Marsik – a legnagyobb rajongója, akinek nincs ellenvetése a változtatások miatt.

Justin Jedlica
Justin Jedlica

“Csodás barátaim vannak”

“Csodás barátaim vannak, akik megértenek és támogatnak mindenben. Szerintem még tetszik is nekik, hogy egy kicsit szembemegyek a szépségideállal, amit manapság a nyugati kultúrák próbálnak hangsúlyozni és ráerőltetni az emberekre. Ők kitartanak mellettem, hírnév ide vagy oda” – fejezte be Justin.

Justin Jedlica
Justin Jedlica

Hozzászólás