Mindennapi használati eszközeink elődei következnek, amiket mi már használni sem tudnánk.

Kezdetleges görkorcsolya a 20. század elejéről, amit akkor még Takypod-nak hívtak.

Marchant XLA – az egyik első tömeggyártásba került számológép 1913-ból. Érdekességképpen: a számológéphez mellékelt használati utasítás 130 oldalas volt.

Daueroló gép 1905-ből, Karl Ludwig Nessler német feltalálótól

Az első kísérleti fűnyírógép, melyet 1906-ban használtak először a St. Louis-i botanikuskertben. Ez a szerkezet még olyan hangos volt, hogy nem tudták normálisan befejezni miatta a kísérletet sem

Az első mechanikus nyomtató, mely valódi úttörést jelentett a nyomatás világában

Hanglokátor 1920-ból. Az amerikai hadsereg ennek segítségével pásztázta és ellenőrizte a légteret a múlt század elején

ERRŐL TUDNIA KELL  Egy sötét bőrű srác üldözőbe vette a Keletinél. Ami utána történt, azt élete végéig emlegeti majd!

Ortopédiai eszközök a 19. századból

Kezdetleges fecskendő 1545-ből

Az első elektromos hajtású (Thor) mosógép, 1908-ból. Úgy tervezték, hogy nyolcat forduljon az óramutató járásával megegyezően, majd nyolcat azzal ellentétesen, és ezt ismételje X alkalommal

Mentőmellények 1917-ből

Az amerikai Frary & Clark cég első nagy sikerű, tömeggyártásba került kenyérpirítója

Az 1956-ban az IBM által bemutatott ‘merevlemez’, melynek súlya valamivel több volt, mint egy tonna és 5 megabájt adat tárolására volt elegendő

Hozzászólás