Azt gondolod, unalmas lehet régésznek lenni?! Én is azt hittem! Ez a 10 lelet viszont durván rácáfol erre: olyanok, mintha egy horrorfilmből kerültek volna elő!!

 

arc6-jpg-1200x0_q85

 

Azt gondolnánk, hogy az archeológusi hivatás nem egy hátborzongató feladat. Pedig az emberiségnek elég kegyetlen múltja van. A legtöbb ősi civilizációt tanulmányozó archeológus gyakran az emberi történelem legrosszabb és leghátborzongatóbb jelenségeivel találkozik. Nézzünk most néhány ilyet!!

 

1. Gyermekhamvasztás

Egy expedíció az alaszkai vadonban talált rá egy 3 éves gyermek hamvaira. Egy családi otthonban égethették el. A kutatók szerint ez legalább 11500 éve történt. Érthető, hogy az ásatáson részt vevők nagy részét felzaklatták a látottak.

arc1-jpg-600x0_q85

 

2. Egy kannibáltámadás maradványai

Egy kutatócsoport 2010-ben Spanyolországban egy kannibáltámadás bizonyítékait fedezte fel. Az archeológusok két felnőtt nő, három férfi, három tinédzser, két gyermek és egy csecsemő csontjait találták meg – látható rágásnyomokkal. Nem szép halál.

arc2-jpg-600x0_q85

 

3. Fej nélküli vikingek

Vasúti munkások Angliában éppen egy készülő sínpár vonalán ástak, amikor rátaláltak egy kisebb viking csoport – fej nélküli – csontjaira. Először a kutatók úgy vélték, hogy a helyi falusiak állhattak bosszút a hódító vikingeken. Későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy szinte szabályszerűen, szemből történtek a lefejezések. Senki sem tudja biztosan, mi történhetett.

arc3-jpg-600x0_q85

 

4. Kihalt hegyi madárfaj félelmetes karma

1986-ban, egy új-zélandi hegység gyomrában bukkantak rá erre a rémisztő, de lenyűgözően jó állapotban konzerválódott karomra. A laboratóriumi vizsgálatok arra mutattak, hogy egy már kihalt, röpképtelen madárfajhoz, egy moához tartozott. Elnézve a méretét, nem biztos, hogy baj, hogy már kihalt.

arc4-jpg-600x0_q85

 

5. Karóba húzott koponyacsontok

Egy kiszáradt svédországi tóban tárult ez a sokkoló látvány a kutatók elé: 8000 éves koponyacsontokat találtak, valamennyit egy karóval a közepében. Ha ez még nem lenne elég: az egyik koponya belsejébe tömködve több, más csontról származó darabokat találtak.

arc5-jpg-600x0_q85

 

6. A grauballe-i férfi

A grauballe-i férfi mumifikálódott holttestét egy mocsár mélyén találták brit kutatók. Amellett, hogy megmaradtak a körmei és a haja, az teszi jelentőssé, hogy valószínűleg feláldozták a jobb termés reményében.

arc6-jpg-600x0_q85

 

7. A velencei vámpír

Korábbi évszázadokban igen elterjedt volt az attól való félelem, hogy elhunyt szeretteink vámpírként térnek vissza. Több módszert használtak ennek leküzdésére, például elhamvasztották a holttesteket, vagy arccal lefelé temették el őket. Az is előfordult, hogy egy téglát raktak a holtak szájába. Ezt nagyon hatásosnak gondolták, bíztak abban, hogy így senki vérét nem szívhatják ki, ha visszatérnének az élők közé. A képen látható, szintén téglával betömött koponyára egy Velence melletti tömegsírban bukkantak rá.

arc7-jpg-600x0_q85

 

8. Az első leprás beteg

Egy archeológiai kutatás során, Indiában találtak rá a kutatók arra a 4000 éves csontvázra, amit az első leprás beteg földi maradványainak vélnek. A hindu tradíciók szerint a halottakat el kell égetni, ám ez az ember azért kerülhette ezt el, mert egészségügyi állapota miatt kitilthatták a közösségből.

arc8-jpg-600x0_q85

 

9. Csecsemőcsontok

Archeológusok egy ókori római fürdőház csatornarendszerében kutattak, amikor több száz csecsemő csontjaira bukkantak. Nem találtak magyarázatot arra, hogyan kerültek oda. Remélhetőleg már nem éltek, amikor a csatornába kerültek a földi maradványaik.

arc9-jpg-600x0_q85

 

10. Ősi kémiai háború

A rómaiak irányították a szíriai Dura városát 2000 évvel ezelőtt. A Perzsa Birodalomnak is fájt a foga a területre, ezért ostromolni kezdték azt. A harcok közben a perzsa katonák úgy próbáltak átjutni a városkapukon, hogy csatornákat ástak alattuk.

A rómaiak, miután erre rájöttek, maguk is elkezdtek csatornákat ásni, hogy tévútra tereljék a perzsákat. Ezt azonban kiszagolták a perzsák, és egy halálos kémiai csapdát állítottak fel a védőknek. Amikor a rómaiak besétáltak a csapdába, halálos gázok lepték el a csatornát.

A kutatók nem tudják, hogy pontosan mit tartalmazott a gáz, ami savval telítette meg a rómaiak tüdejét. Egyikük szerint olyan lehetett belelégezni, mintha a „pokol füstjét” szívták volna be.

arc10-jpg-600x0_q85

 

Ha érdekes volt az összeállítás, ne felejtsd el megosztani!

Hozzászólás